2017. október 21., szombat

Head of the Charles - blog

Hosszú és fáradt 2,5 nap után egy észak cambridge-i, tipukus amerikai társasház első emeletén ülök egy tipukus amerikai otthonban. Az Airbnb-n találzuk a szobát és céljainknak. 2,5 napja keltünk útra kis családommal, hogy 8 év után átrepüljem ismét a fél világot egy kis evezésért. A távolból lassú zene szól, amit leginkább countryhoz tudok hasonlítani. Mindenki pihen, alszik. Otthon már éjfél múlt, itt még másfél órát világos van.

Életem egyik nagy vágya teljessült ma. Sikerült elindulni a Head of the Charles Regattán férfi masters 30+ kategóriában.

Super duty

Ez a verseny valóban a világ legnagyobb evezős versenye. A szuperlativusz nem eleg kifejező arra nézve, amit itt a verseny történetének 53 éve alatt felépítettek. Amerikában minden nagyobb mondjuk, gondoljuk. A hajódepóban tizesével sorakozó Ford, Chevrolet, GMC truckok orrán felírt SUPER DUTY az, ami leginkább leírja ezt. A hajoszállítók mérete és az eléjük befogott 6000cm3-is gépmonstrumok és az általuk húzott több száz hajó, de megkockáztatom az ezres számot az, olyan, amit nem lehet elmondani. Látni, tapasztalni kell. Számokat a mellékelt ábra mutatja, csak egyet jegyezz meg: 10 000. Ennyi induló van, és itt mindenki csak egyet megy…

10 000 ember egy kis/közepes magyar város mérete - ennyien eveznek itt a hétvégén. 

Infrastruktúra

A folyó mentén rengeteg csónakház van. 7 azon a szakaszon, amit bejártam. Harward 2 csónakház, MIT, Boston University, Northeastern University és 3 klub. A parton már tegnap elkezdődtek az előkészületek. Gyakorlatilag egy 3-4 km hosszú szakaszon csak az evezésről szólt minden. Az ország, de a világ minden részéről érkeztek csapatok. Nagy részüket persze az amerikaiak tettek ki, de az én mezőnyömben is 4 náció versenyzett.


A Finish Area Launching Site (FALS) volt az érkezők központja. Kb. 500 meter hosszan csak kiállítók voltak. Hajó gyártók (Filippi, Hudson, Fluodesign, STÄMPFLI, Vespoli), Croker, Dreher és Concept2. Evezősgépesel RP3, Waterrower, kisebb helyi cégek. Ruházati márkák (RS, JL, Boathouse Sports, Boróka Brothers, stb.). mindenki rengeteg mindennel érkezett, a kisebb márkákat Nem is tudnám felsorolni. Az evezés köré épített apróságok sokasága leírhatatlan volt. Mindenki elhozta legújabb fejlesztéseit, amik valóban meghatározóak lesznek az elkövetkező években.

A hidak és csónakházak körül mindenhol hatalmas sátrakban várták a meghívottakat a régi Alumni tagokat, a jelenlegi és a meghívott csapatokat. Láttam a Great Eightet - a világ nyolc legjobb sculleréből álló női és férfi nyolcasokat - valóban egy másik színvonal.

A verseny előtt

Érkezésem egyik alapja volt, hogy az egyeztett hajóbérlésem rendben van, igy igazából nem kell foglalkoznom semmivel. Sajnos nem igy alakult. Pénteken kiderült mégsem tudnak biztosítani kölcsön hajót így elkezdtem körbe járni az ismerősöket (hihetetlen mennyi európai ismerős volt kint), valaki csak ismer valakit, aki tud majd adni egy hajót. Nagyon nehezen indult a tőrténet, végül a Vespoli csapatnak volt egy hajója, amit ugyan használt más is, de időben elfértünk egymás mellett. Nagy köszönet jár Stephen Lambersnek, aki Vespoli keleti partért felelős managere, hogy biztosította a hajót. Miközben a parton sétáltunk a hajóhoz, Stephen megjegyezte: a kedvenc versenye a kormányos peror volt a VB-n. Nagy respekt ezúton is a srácoknak, hogy messzire vitték a magyar evezés hírét.

Így kisebb zökkenő után, tegnap 4pm magasságában már vízen is voltam egy fekete, alumínium villás Vespoliban, egy pár kőkemény C2 Fat2 lapáttal és próbáltam a start terület felé evezni, de akkora volt a tömeg, hogy alig lehetett haladni. Egyrészt mindenki nagyon lassú volt a cél felőli végén a pályának (a folyónak a passzoló szakaszán) másrészt csak egy sávban, libasorban tudtunk menni. A pálya végig fel volt bójázva. A teljes 5 km és még azon is túl. Csak a rajt előtti szakaszon szélesedett annyira a folyó, hogy többen elfértünk, de a hidak alatt mindig nagyon figyelni kellett. A Marshalok végig dolgoztak. Amikor előzni próbáltam mindig rám szóltak.

Míg a parton az időjárás nagyon kellemes 20-22 fok volt addig a vízen a szél enyhén a zavaró kategóriába tartozott. Kb. 3 km evezés után egyszercsak valami történt, egy rossz mozdulat, a kemény lapát és a kavargó szél összeadodásából egy egészen furcsa fájdalom hasított belém, picivel a lapockám alatt. Mivel az edzés időben tilos volt megfordulni a pályán végig kellett evezni. Pokolian fájt, fáj. Valahogy a tüdőm környékén a borda közi izmaimat sikerült meghúznom. Se hátra fordulni nem bírtam, se kihúzni magam, még a levegővétel is fájt.

A rajtterület Boston University csónakháza előtt volt. A fölött vagy alatt (nem tudom a helyiek, hogy gondolnak a Charlesra, mert egyáltalán nem folyik) a Charles Basin, ami talán öbőlként írható le. Amikor 8 éve itt jártam itt laktunk, ismertem fel a helyet, ami akkor úgy tűnt a semmi közepén van, a magas szállodákkal, nem értettem mért ezek a CRASH-B partnerei, de most már értem. A folyó másik oldalán Boston tekintett rám toronyházaival, felhőkarcolóival. A víz felület hatalmas volt. Többször olvastam, hogy itt már a vitorlásoké a víz. Olyan is volt, lötyögött, hullámzott. A terület végén négyszög alakban kellett megfordulni, ami különösen nehéz volt, mert a hajóval párhuzamos hullámokon kellett 200 métert evezni.

A rajt területnek kijelölt rész jól ki volt bojázva, de a vasúti hid alatti átevezés művészetnek tekinthető. Nehezen ment, de végigeveztem, minél jobban mozogtam annál hamarabb visszatértem, de tudtam, hog változtatni kell. Azt is kezdtem felfogni, hogy itt egyéniben vagy nem kormányos csapatban indulni az igazi kihívás. Megfelelő ívek megtalálása több hét evezés után is nehéz ügynek számítana. A nagy csapatok pedig mind kormányos csapatok voltak. Nem voltak kormányos nélküli négyesek, se négypárok, se peror. Szkiff, Dubló, kormányos négyes, négypár és nyolcas. Kezdtem megérteni, hogy milyen apró részletekben más ez az evezés az európaitól.

 A hidak alatt átevezni kimondottan kihívás volt. Ugyan meg volt adva, hogy bizonyos hidak alatt a középső mellett a szélső pillért is lehet használni, egyszerűbb volt mindig a középsőn menni, mert így nem kellett a büntetéssel foglalkozni. Ugyanakkor a hidak mindig kanyarokban voltak, az ívet megfelelően tartani és nem elkapni a pillért nagyon nehéz volt.

 Evezés után az utam rögtön a Croker sátorhoz vezetett. Le kellett cserélném a Fat2-t, mert egyáltalán nem volt biztos, hogy vállalható lett volna a másnapi verseny. Darren és az amerikai/kanadai Croker stáb megmentett. Egy pár S40 soft lapátot tudtak adni a másnapi versenyre. Az S40 ugyanolyan vékony csöves, mint az S39, a toll is az Arrow toll, de a standard karbonból készül, nehezebb, mint a High modolus, pont annyival, hogy kényelmes legyen vele evezni, ha már nem olyan tökéletes az a lapát vezetés, elsősorban a kevés km miatt.

 A verseny

 A verseny szombaton reggel 7:45-kor kezdődött, két napon keresztül este 6-ig pörögtek a futamok. Az én versenyem 12:02-kor volt. Szerencsémre pont akkor, amikor itthon szoktam edzeni, így elég éber voltam és a szervezetem is tudta mire számítson. A terv egyszerű volt: valahogyan végigevezni 26-os tempóval a majdnem 5km hosszú távot. 10:45-kor szálltam vízre a “Dock 6” elnevezésű stégen.

 Nagyszerű volt az időjárás. Akivel csak beszéltem mindenki azt mondta az elmúlt 20 évben nem volt ilyen szép sose. Enyhe szellő, nap, 25-27 fok, gyönyörű kék ég. Tömeg. Elsősorban a parton, de a vízen sem kellett sietni a felevezéssel.

 A 66 versenyszám között némi szünetet hagynak a szervezők. Marshalok végig voltak a pályán, de leginkább a felfelé evezőkre koncentráltak.

 A vízreszállás jól indult, nem volt tömeg. A stég előtti terén kb. 10 fő segítette a bejövő/kimenő hajókat. Az egész versenyen elképesztően jól és fegyelmezetten dolgoztak az önkéntesek. Mindenki segítő kész volt, ugyanakkor határozott. Komoly határokat szabtak a lehetőségnek. Vízre szállásnál kiderült nem volt lekötve a cipő sarka. Utólag végiggondolva, ha előző nap borulok egészen érdekesen alakult volna a hétvége. Másik oldalról viszont valaki evezett már a hajóban reggel… Ettől függetlenül az önkéntesek nem engedtek vízre. Értsd a stég mellé se tehettem le a hajómat, nem engedtek be a vízreszálló területre, holott teljesen üres volt a hely. Mivel 100 métert gyalogoltam a hajóval végül megállapodtunk, hogy a cipőfűzőmmel megköthetem a sarkot, addig ketten megfogták a hajót. Felmerült egyből, kellene néhány bak. Az egyikőjük odaszólt, mikor megtudta, hogy Magyarországról csak a versenyre jöttünk, “Akkor ők nem állíthatnak meg”. Azt hiszem én voltam az egyetlen, aki komolyan vette az idén bevezetett szabályt, hogy a FALS területet bizonyos időben el kell hagyni. Kb. 20 percet álltam a Basinben, mire egyszer csak mindenki megjelent. Később megtaláltam a térképen, hogy volt egy külön hely, ami ki volt jelölve szkiffeknek és dublóknak kb. 1 km-re a rajttól.

 Köröztem a négyszögletű bemelegítő területen, aztán egyszer csak rengetegen lettünk. Mindenki megjelent és be is evezhettünk a 200 méterre lévő pre-startba. A start jobban be volt hangosítva, mint bármelyik hazai verseny. A bírók és a kommentátorok mindent irányítottak. Mindenkit magáztak: “Mr. Orban close up” nagyon feszesen fogtak minket aztán hirtelen felgyorsult minden. A rajt repülő rajt volt. 2-3 hajó különbséget kellett tartani. Így is tettem. Utólag visszagondolva hihetetlenül jó volt ez a rajt. Bárcsak otthon is ilyen szisztémában mennének a hosszútávú szkiff versenyek.

 Az első kilométeren sikerült enyhén elaraszolnom az utánam induló versenyzőtől, de talán gyorsan kezdtem. Az első kilométert 30as csapásszámmal végigdaráltam, ami nekem nagyon magas, ugyanakkor a pálya teljes egésze alatt nem esett le a tempó 27 alá. Ezt leginkább a lapátra és az extra adrenalinra vezetem vissza. Nem mondom, hogy nem voltak holtpontok, de ezeket több kevesebb sikerrel átléptem. Az első km után jött az első kiemelt szurkolói állás. Értsd hatalmas pavilon, hangosítás, tömeg. A Speaker mindannyiunkról mondott valamit. Különös erővel hatott, amikor országomat, klubomat és magyar bajnoki címemet bemondták. A hajó repült! Nem mondom, hogy nem bosszúlta meg magát a dolog, de nagyon jól esett. Összesen 4 helyen volt ilyenben részem. Az 5. a lányom volt. Böbe hangja betöltötte az egész folyót a cél előtti utolsó 200 méteren. Nagyon kevésszer van ennyire jó szurkoló tábora egy evezősnek a karrierje során.

 A pálya nagyon nehéz. Hamar rájöttem a ellenfeleimre nem csak a sebességek miatt kell figyelnem, de ők tudjak az íveket is! A Silver Skiffen sokkal könnyebb, mert kisebbek az ívek, kisebb a folyó és könnyű követni a partot. Itt mindennek az ellentéte az igaz. Az utolsó hídnál teljesen meg kellett állítani a hajót olyan ívkorrekciót kellett tennem. Összességében 13-k lettem a 20 fős mezőnyből. És elégedett vagyok ezzel. Nem állítom, hogy nem lehet ennél jobbat elérni, de az biztos, hogy többet kell ahhoz edzeni.

 A verseny tényleg kötelező mindenkinek, aki evezéssel bármilyen szempontból komolyan foglalkozik. Rendkívül nagy kihívás, és egyben hatalmas csoda. Ne tessék félreérteni. Nem egy olimpiáról van szó, hiszen a 10000 versenyzőből nem olyan sokan vannak, azon a szinten eveznének, de mérete, szervezettsége, az szervezők kedvessége, határozottsága, hogy egy jó versenyt hozzanak össze és az ehhez tartozó hatalmas infrastruktúra valóban a világ legnagyszerűbb versenyévé teszi a bostoni Head of the Charlesot.

2017. június 11., vasárnap

Bled 2017

Bledben evezni kötelező.

Évente egyszer mindenképp hozzá tesz az emberi jóérzés megőrzéséhez. Ez a víz különleges. A hely szépsége felől nincs kétség, mindig is ez lesz a legkülönlegesebb evezős pálya, ahol egy közép-európai evezősnek meg kell fordulnia. A hegyek, a tó, a mélység, a halak, a templom és a verseny utáni titkos fáról a tóba ugrálás minden evezősnek kötelező egyedfejlődés. Nem is beszélve (írva) a Vintgar szurdok rejtelmeiről.





A víz kék, tiszta, átlátszó, láthatatlan. Amikor állsz a rajtnál és japán turistákkal nézel szembe, ahogy a Park hotel előtti sétányon úgy tekintenek rád, mint aki része a helyi látványosságnak a várban lévő szuvenírshop mellett csak arra gondolsz hogy lehet ekkora csönd a város közepén. Ők csak később jönnek rá, hogy miattad sokkal nehezebb bejutni a szigetre, mert ritkábban járnak gondolák. Ha az egyes pályán vagy hamarabb kapod meg az enyhe motorcsónak hullámot, amit a következő futamra igyekvő bíró okoz, és a víz is jobban csavar a pályának ezen az oldalán. Itt valóban jobb a középső pályára kerülni, mert a 6-os pálya oldalán a levezető és melegítő hajók hulláma zavarhat - igaz ők szurkolók is egyben. 500-nál már érzékeled a távot, a semmiben vagy a tó legszélesebb pontján. Jobbra megjelenik az a hatalmas villa, amit senki sem tudja, hogy miért van ott és felette a bobpálya. A tábla mellett elhaladsz és azon tűnődsz hogyan tovább, mert  bledi víz nehéz. A víz hideg, emiatt sűrűbb, jobban fogja a hajót. Ha a rajt felől fúj a szél már kezd hullámos lenni, ha cél felől akkor kezd tisztulni. Oldal szél esetén pedig csak abban bízhatsz, hogy némi előnyre tehetsz szert, amikor beérsz a sziget mellé és az utolsó ötszázra zendítesz. Itt, ha minden jól megy családod és barátaid szurkolnak neked, akik beúsztak, vagy be csónakáztak. Ami biztos már csak 60 kemény csapás van hátra és várod a kiszögellést, ahonnan már csak tíz. Ekkor már a periférián megjelenik lelátó és hallod a tömeget. mert Bledben egyedül vagy a pályán és ezért a legjobb evezős pálya. Tényleg csak versenyezni tudsz.
Csillog-villog


Bledben jó evezni. Most hétvégén is jó volt, első alkalom, hogy csak edzésre voltam kint vízen. Életem néhány legjobb versenyét itt eveztem, de ez most már mindegy is. Első alkalommal voltam itt családdal együtt így több lehetőség nyílt megismerni Bled egyéb szépségeit. Összesen 10-12 alkalommal versenyeztem itt, de a várban most voltam először nappal, múzeumban. Kacsa etetést is most csináltam először és Böbével még trambulinozni is megtanultam.

A verseny után egy kölcsön hajóval mentem evezni két rövid gyors kört. Év eleji fogadalmamat, hogy többet fogok evezni és írni nagyjából mostanra tudtam elkezdeni. Csak csináld. Így írni és evezni elkezdhetek.

Az év első felében sok minden történt. Brugges, nyolcasban és szkiffben, hosszútávú élményszámban Szolnokon. Budapest Kupa új helyszínen, majdnem mastersben nevezett szegedi nemzetközi. Rengeteg hajó szállítás és sok sok jó pillanat. Az év hátra levő részében nyolcasozás lesz, remélhetőleg sok! Vidék bajnokság, OB, őszi szépségek, Head of Prague és mától USRowing tagsággal is bírok már csak egy nevezés visszaigazolásra várok addig is jó evezést mindenkinek.

2017. február 10., péntek

Újra evez

Eljött az ideje, hogy újra indítsam a blogot.

Nem hiánypótló, nem világot sarkából kifordító, nem új lendületet vevő, egyszerűen csak jól eső evezős írásokat akarok ismét írni.

15 hónap kimaradt. Az elmúlt hetek, hónapok alatt elkezdett egyre jobban viszketni a tenyerem és mivel nem sokára ismét versenyezni fogok, egy különleges helyen, úgy döntöttem bepótolom az elmaradt időszakot.

2015. végén volt az utolsó bejegyzésem. Arról már nem írnék (esetleg, ha valakinek van kedve kommentben írja meg, hogyan emlékszik az utolsó bejegyzésben beharangozott eseményre), mert 2016-ban ismét megcsináltuk és arról viszont fogok írni.

A 4x4 után Zágrábban állomásoztunk csepeli csapatommal és bőszen helytálltunk. Igaz nagyon fáradtan érkeztünk a verseny helyszínére így leginkább a részvétel volt a fontos a Capital Cupban.

És jött az év vége. Majd az év eleje.

Visszatekintve a 2016-os év volt talán a legmegerőltetőbb életemben. Más volt, mint a korábbi évek, amikor 14-16-18 órákat edzettem és a versenyzésben meghatározott céljaimért dolgoztam. Szinte semmit sem edzettem. Szép lassan jutottam el oda, hogy fel kellett ismernem már nem vagyok lent minden nap a Dunán...

Január-Február

Életemben először tudatosan nem indultam az ergométer bajnokságon. A munkámra és az orrlabda.hu-ra fókuszáltam a verseny ideje alatt, ráadásul nem voltam felkészülve. Egyáltalán nem voltam se fizikailag se szellemileg olyan állapotban, hogy végigcsináljam a versenyt. Januárban szinte semmit sem edzettem. Sok szempontból volt megerőltető ez az időszak számomra. Mind magánéletben, mind munkában nagy nyomás alatt voltam. Rengeteget utaztam munka miatt és életemben először valóban hátrébb szorult az edzés a prioritási listán.

Március

Aztán jött március és felszálltunk egy Amszterdamba tartó repülőre. A csapattal végre eljutottam a Heineken Roeivierkampra. Évek óta szerettem volna részt venni a hollandok egyik legnagyobb versenyén. Itt több száz nyolcas áll rajthoz. Különleges az élmény, mert egy teljesen más evezős világot talál itt az ember, mint Olaszországban, vagy Angliában.



A Roeivierkamp 4 távból áll össze, mint a gyors korcsolya versenyek, csak evezésre és csapatra van kitalálva. A csapatokat a holland versenyek alapján kategóriákba sorolják, míg a külföldieket ergo és nemzetközi eredményük alapján keverik a versenybe. Rengeteg divízió van. Mi az 1. számúba kerültünk, ahol végül 12. helyen végeztünk. Első nap 2500m üldözéses majd egy 250m párviadal volt a program. Második nap reggel 5000m üldözéses, délután pedig 750m párviadal. Rendkívüli élmény.

Csepel 8+ Heineken 2016

A 2000 méteres, vagy nemzeti válogatott szintű versenyekkel ellentétben, ezeken a versenyek sokkal jobban átalakul a hangulat. A profizmus és a jókedve sokkal jobban keveredik. Az evezés alapértékei azt gondolom sokkal jobban megjelennek a profi és amatőr sportolók gyakorlatilag szisztematikus keverésével. A versenyt a holland válogatott nyerte, akik az első világkupát is behúzták és Rióból is bronzéremmel jöttek haza.

Emelkedetten Amsterdamban
Amsterdam különleges volt. A tavaszi tengeri idő eldönthetetlenül kellemes és hideg volt. A verseny olcsó, a körülmények nem (szállás, étkezés). Minden csapatnak ajánlom, hogy egyszer próbálja ki magát itt. 

Nekem a bakancslistán eggyel kevesebb verseny van.


Amsterdam után pörgött fel igazán a Budapest Kupa szervezése. 2016-ban ismét rengetegen jöttek. Itthonról és külföldről is. Nekem ez nagy terhelés volt ismét. Rengeteg csapat érkezik ilyenkor külföldről és szerencsére Magyarországról is. Rendkívüli élmény volt, hogy már hatodjára hoztunk össze szervezőtársaimmal egy közép-európai versenyt. Ebben partnerek osztrák klubok (Lia és Pirát) és több horvát klub is (Mladost, Rijeka, Gusar, Vukoar), velük együtt a Danubius és a MESZ égisze alatt tudunk létre hozni egy olyan ünnepszerű élményt a tavaszi Dunán.

700-an az évadnyitó - Budapest Kupa

Amsterdam után a verseny előtt volt életemben először olyan, hogy le kellett mondjak egy versenyről. Ez a Budapest Kupa volt. Egy ponton úgy tűnt nem lehet összehozni, hogy versenyezzek és szervezzek is egyszerre. Pontosabban készülni nem bírtam. Nagyon sok volt. Nagyon fájt.


Végül csapattársaim úgy döntöttek, velem indulnak el a versenyen, amiért nagyon hálás vagyok nekik és köszönöm, hogy ismét végigcsinálhattam.

Május-Június

Aztán jött a tavasz és nyár és valóban hátrébb szorult az evezés. Próbáltam Erzsivel is többet foglalkozni, együtt lenni és elkezdtem más dolgokkal is foglalkozni. Van egy SUP deszkám, amit heti rendszerességgel használtam. Hetente jártam Esztergomba szigetet kerülni. 

SUP-ra fel - Esztergom

Ez az időszak volt talán a legnehezebb. Az igazság az, hogy az edzés a mindennapjaim egy más részévé vált és emiatt feje tetejére is állt az életem. A barátok és a családomnak segítségével sikerült átvészelni az időszakot, de ki kell mondani, hogy nem volt könnyű. Amiről korábban csak szakcikkekben olvastam most az én életem volt. Rengeteg sportoló kerül a karrierje végeztével egy űrbe, amit sokan rosszul dolgoznak fel. Anélkül, hogy mélyen belemennék hasonló helyzetben voltam. Nem is űrbe kerültem, sokkal inkább egy folyamatos hiányérzet vált a minden napommá, amit a sok utazás megcsavart egy szürreális helytelenséggel.

Apám májusban egy esztergomi fesztiválon. 

Szüleimmel való beszélgetések sokat segítettek és lassan minden jó lett az év folyamán.

Hónap közepén leeveztem a WienerAchtert vegyes nyolcasban. Sajnos nem jött össze a csapat, pedig jó lett volna. Nagyon szeretem ezt a versenyt. Ugyanígy kimaradt a Nightrow, de a szegedi NK és a vidékbajnokság is ebben az évben.

(Apró intermezzo a következő inspiration videó, ami engem is megigézett. április/májusban készült)



Párhuzamosan a munkában is új célokat találtam és az egyéb evezős projektek is jó irányokat vettek. Ebben az időszakban dolgoztunk a FISA Masters VB pályázaton, amit sikerült a MESZ-nek elnyernie augusztusban.
2019 - FISA World Masters Rowing Championships
Május végén volt a riói Olimpiára kvalifikációs verseny, amit 3-an is teljesítettek korábbi versenytársaim közül. Boldog voltam értük. Nagyon jó volt látni, hogy Bendegúz, akit 7 éves kora óta ismerek, olyat tudott csinálni, amit magyar evezős 20 éve nem. Béla és Bobby visszatérése pedig bearanyozta a napot. Minden más, ami ezek után történt másodlagos, mert valójában ezt se hittük el a verseny előtt és minden csapásukért hálás vagyok, hogy fenntartották a az olimpiai színvonalat magyar evezésben.

Július

Júliusban kétségtelen, hogy a legfontosabb esemény az OB volt. Életemben először egy véletlen folytán bekerültem a csepeli masters nyolcasba. Az egyik alaptag nem tudott indulni a versenyen így pótnevezéssel a csapatba kerültem. A masters versenyek nagyon mások, mint az nem masters versenyek. Rövidebb a táv, idő jóváírás van, csak egy futam, stb. Emiatt azonban azt kell mondjam talán még keményebbek is. Az 1000m teljesen más terhelést ad, mint a 2000m ráadásul az időjóváírás miatt nem lehet megállni. 15,6 másodperccel vertük a második csapatot, viszont ebből 15 másodpercet le is vontak így 0,6 másodperccel sikerült nyernünk. 

Életem első nyolcas bajnoksága.

Boldog voltam.

Augusztus 

Az év hátralevő része az utazásról szólt. Rotterdam következett. Minden idők legnagyobb világbajnoksága. A FISA egyszerre rendezte meg az ifi, U23 és nem olimpiai számok vb-ját egy 2 éve épült új verseny pályán Rotterdamban. Én már nem fogok ezen a pályán versenyezni 2000m-én. Ismét turista voltam, vagy inkább egy szakmai kiállításon részt vevő. Szépen alakul át az ismeretségi kör. Külföldiekkel beszélgettem a Budapest Kupáról, Filippi való közös munka miatt olyan evezősökkel tudtam beszélgetni, mint Iztok Cop, 

Legjobb mégis Galambos Petit és a fiatalokat volt látni versenyezni. Petivel évekig versenyeztünk. Nem voltunk riválisok, mert amikor ő elkezdett a normál súlyban versenyezni hazai szinten már lényegesen jobb volt, de sok kilométert leeveztünk Dunavarsányban és a pályákon is. 

Amikor a futama jött felsétáltam a szabad terület végéig, ameddig a látogatók mehettek és gyermeki rajongással vártam a futamot. A rajt után belém hasított, látva a kijelzőt, a gondolat - Peti megfogja nyerni? Nem mintha ez lehetetlen lett volna, de az év eleji nehézségek ellenére, olyan rajtot robbantott, amivel tisztán verte ellenfeleit és simán benne volt az első 250 méter után, hogy tudja ezt tartani. Aztán lassan visszasüllyedt a mezőnybe és egy másik versenyző állt az élre, aki ugyancsak tartotta magát. Aztán jött az utolsó 250 méter és Peti 2.-ként haladt át a célvonalon. 


Öröm volt.

Nem tudom hogyan történt, mi történt. A szkiff a legnagyobb rejtély az evezésben. Nagyobb, mint bármi más. Az igazi művészet.

Szeptember 

Szeptemberben egy rijekai családi kiruccanás volt az evezésé. Evezni nem sikerült, de sétálni a tenger parton, látni azt... fontos volt. Szűkség van a tengerhez való utazásra. Barátom, Mladen körbevezetett minket a rijekai klubban és városban is tett velünk egy rövid sétát. Csodálatos a klub múltja, a versenyek, amiken indultak, a kupák, a közösség. A vasárnapi tengeren a gyerekek mellett a felnőttek készültek. Dublóból perorba ültek. Az edző a hajó csere alatt adott nekik egy darab nutellás kenyeret. Szitált az eső, de a tenger nyugodt volt. Mentek vissza. 

Jadran Rijeka

Október

Ez a hónap sem telhetett utazás nélkül! 2008. óta nem indultam tengeri versenyen, pedig mennyire szerettem volna. Sajnos amikor Olaszországban éltem nem jött össze, de szeptemberben úgy döntöttem ez kell nekem. Új partneremmel a versenyre, Edével el is kezdtük felkészülést. Nyomattuk kielboatban az edzéseket, de a legjobb gyakorlás mégis Mantovában volt a verseny előtti nap. Ott ismét találkoztam régi evezős társaimmal Vandoval és Marcoval és egy kevés nosztalgiázás után egy kiváló olasz vacsorával végeztük a napot. 

A felkészülés részeként 3 év után ismét indultam a hosszútávú versenyen és nagyon jól éreztem magam. Igazából nem voltam felkészülve. A testem nem engedelmeskedett. 24-es csapásszámmal úgy küzdöttem végig a távot, mint egy 1986-os 1,6-os diesel Ford Escort, amiben valahogy életet leheltek. Aztán jött Csepi a 2000cm3-s turbós könnyített benzines Mustang, frissen felélesztve. Öröm volt, hallani, hogy a partról ismét volt kis szurkoló táborom, inkább csak az öröm, mint a siker végett.

Monacoban a verseny nagyon jó volt. Egyetlen dolog nem tetszett. A bírók szerint ütközésünk az osztrák csapattal (Horst Nussbaumer ORV elnök...) 1 perc büntetést ért. Így sajnos nem jutottunk B döntőbe holott a teljesítmény indokolta volna és mezőnyt figyelembe véve a középmezőnyben végezhettünk volna. Viszont egy kevés nyarat kaptunk az őszbe. Aztán Nizzában pihentünk.

Jó volt a sok magyarral együtt kint lenni. Kávét és pohár sört inni a kikötőben egy apró kávézóban, ahol a pultos néni megkért, hogy fordítsam le egy magyar barátnője által küldött magyar sms-t, amit nem értet. 

Monte Carlo
November

Ismét Zágráb. 
Csepel nyolcas 2015 - Eights on Sava, Zágráb

November első versenye ismét Zágráb volt, az Eights on Sava. Jó volt, mert egy kiváló verseny egyesülésben indulhattam (4 olimpikon és 3 profi) és jó volt, mert több magyar csapat is volt. 

All Star nyolcas 2016 - Eights on Sava, Zágráb
Novemberben volt még egy fontos esemény.

A 2. KisDuna4x4! Ismét sokan jöttek el. Összesen 30 csapat. Egyetlen egy baj volt - az időjárás. Igaz, hálásnak kell lennem, mert a 2 divízió versenye alatt alább hagyott az eső, ami egész héten csak a verseny napján esett.

2016-ban a Csepel hozta el a hagyományteremtő seklit, amibe bele kell még ütnünk a fiatalokat. Nagyon jó volt. 2017-ben is megcsináljuk, kicsit jobban, kicsit szebben, kicsit jobb időjárással. A Libafutammal közösen szervezve és egy tökéletes gulyással a zsebben sokkal jobban sikerült, mint a tavalyi verseny. 


KisDuna4x4 2015 - Kormányos Négyes
KisDuna4x4 2016 - Még mindig kormányos négyes
A csapat kicsit megváltozott, a hajó viszont maradt. Folytattuk a kormányos négyest egyedüliként a mezőnyben. Sajnos idén nem vittük el az első helyet, de bízom benne, hogy jövőre mások is oda állnak a versenyben.

Tulajdonképpen Mike Sparcklen-nek igaza volt: "Mindig evezünk. Kivéve, ha a tó be van fagyva, vagy annyira nagy a köd, hogy nem tudjuk hol vagyunk"

2017

Aztán eltelt a december és januárban elkezdtem ismét mozogni. Ergozni, súlyzózni. Ismét van kedvem versenyezni, ismét szeretnék csapatban evezni. Rájöttem evezés nélkül is rengeteget utazom evezéssel és jól érzem magam így. Ha sikerül hajóba kerülnöm barátaimmal már nem akarom megmondani, hogyan legyen jó. A saját mozgásomra figyelek, és bízom benne, hogy nekik is olyan jó, mint nekem. Az időrend egyeztetés továbbra is kihívás - például múlt heti kiruccanás Münchenbe egy hajó renoválás miatt az egész hetemre rányomat a bélyegét, de ez így jól van.
Édesapámmal Münchenben az olimpiai evezőspályán.


Minden jól van. Két hét múlva megyünk Brugebe és evezünk egy jót. Mire végeztem az írással rájöttem tök jó évem volt ismét. Sokat utaztam, sokkal többet, mint gondoltam. Jó emberekkel találkoztam és jó évem volt. 2017-ben sokat fogok írni...


ui.: idén csináltam töklámpást

Együtt