A helyzet fokozódik. A legutóbbi bejegyzés az edzésről és a
mindennapokról szólt. Ez ki is töltötte az elmúlt heteket egészen június 9-éig.
A hat hetes edzés/alapozás után végre ismét verseny következett. Először a
Vidék Bajnokság Velencén majd Bled.
A Vidék Bajnokságon a szkiff mellett dublót is vállaltunk
Csepivel. A szkiff nagy küzdelem volt és lelki segítség nélkül nehéz lett
volna, mert már az előfutamban „nehezen vettem a levegőt”, de azért továbbmentem
és a középfutam már jól ment, így hamar a döntőben voltam. Bár nem igazán
értem, hogy a középfutam második helyezése után, hogy találhattam magam a
döntőben a hatos pályán. Igaz az 5-ös se lett volna sokkal jobb, de azt
értettem volna…
A döntő első 800-900 métere nem volt az igazi. Lassú,
fájdalmas küzdelem volt. Aztán 950 méterre végül is úgy éreztem ez így nem lesz
jó, meg hát szóltak is a partról és sebességet kellett váltani. Ez meg is történt és végig pörköltem a maradék
1000 métert. és sikerült jó pozícióba kerülni, de aztán elkövettem a klasszikus
velencei hibát, ugyan nem tudatosan, de az utolsó 1 csapás kimaradt és így a
dobogós helyezés is elmaradt, pedig elég jó pozícióban voltam állítólag. Ez
hiba, amit ki kell küszöbölni.
Csepivel jó volt a dubló, hoztuk a 3. helyett és sokkal
közelebb kerültünk a nagyágyúkhoz, mint áprilisban voltunk!
Bled egy héttel később már sokkal jobban kezdődött. A péntek
este 18:30-as előfutam azért kicsit későn volt (mindjárt kiderül miért). Jó
mezőny jött össze, ugyan gyengébb, mint egy évvel korábban, de azért volt
Egyiptomból is ellenfél és a szlovén, horvát szkiffesek között is sok jó volt
ott. A bled-i VB egyik nagy eredménye a profi időmérő rendszer mindennapossá válása
volt. Így a futam győzelem mellett a három leggyorsabb idővel lehetett a
döntőbe kerülni. 1100 méterig együtt küzdöttem az egyiptomi és horvát
ellenfeleimmel és eléggé nyeregben éreztem magam aztán két csapás következett
és ellenfeleim külön harcba kezdtek, amiről lemaradtam, de ettől függetlenül
küzdenem kellett az utolsó csapásig, mert idővel volt esély és kitudja? Így végig
kellett tolni a maradék 70-80 csapást és az fájt. Nagyon fájt. Mikor a célba
értem kicsit el voltam keseredve, mert hát volt pillanat, amikor még a nyerésen
gondolkodtam a futamban aztán egyszer csak ott voltam, hogy a minél közelebb
maradjak. De ilyen a pop szakma.
Kikötés után nem volt kint az időeredmény, így a
versenybíróságra kellett mennem. Ahol az eredmények átlapozása után rá kellett
döbbennem kevesebb, mint egy másodperccel eveztem jobbat, mint a 4. időt evező,
így döntős lettem. Juhú!
Másnap délben kellett versenyezni. A víz melegebb volt és
tolószél is volt, de a hatos pályára kerültem ismét, ami bizonyos szempontból
nehezebb az első 5-700 méteren, mert hullámok verődnek vissza és a következő
futamokra is itt melegítenek. A verseny nagyjából úgy játszódott le, mint
Velencén, azzal a különbséggel, hogy
1000 méterre nagyjából elvesztettem a lehetőséget, hogy beleszóljak a
végkifejletbe. De 1400 méternél jött az isteni szikra, mert a szemem sarkából
megpillantottam egy kitekintésnél egyik ellenfelem szemében a fájdalmat és tudtam,
hogy itt nincs több elnézés és fel kell égetni a vizet.
Meghallottam a szigeten szurkoló, beúszott bajai csapatot és
tudtam, hogy menni fog és innentől kezdve nem tudtam mi a tempó, mi a sebesség,
de éreztem, hogy csökken a táv és én még emelni akartam a fájdalom ellenére a
sebességet. A végén eveztem, amíg meg nem láttam, hogy biztosan bent vagyok
célban, mert nem hallottam a céldudát. A levezetés nehéz volt és nem is derült
ki számomra, hogy hányadik lettem, csak tudtam, hogy hajón belül voltam az
5.nek.
Fruzsi várt levezetés után és ő közölte velem, hogy 5.
lettem 29 századdal, ha jól emlékeszem! Minő öröm J
De elkészültem az erőimmel. Elfáradtam és mivel előző
éjszaka nem bírtam aludni az izomfáradtságtól úgy döntöttem, lemondom az esti
előfutamot. Így eltöltöttünk még egy napot Bledben kettesben/hármasban és
megnéztünk néhány jó versenyt is hozzá!
