2013. február 12., kedd

Tonsillectomy – a mandulaműtét szépségei


8 nappal vagyok a mandulaműtétem után, amit a legtöbb ismerős csak úgy írt le, mint életem egyik legrosszabb elkövetkezendő élménye.

Most már van mit írnom, mert most már tudok írni. Eddig nem tudtam volna írni amúgy sem. Az egész egy hosszabb ideig (kb. fél évig) tartó jobb oldali derék problémával kezdődött. Emlékszem arra a kora áprilisi evezésre Csepelen, amikor a zsilipnél forduló után egyszer csak egy fura nyilalló fájdalmat éreztem, de semmi komolyat. Visszatudtam evezni a csónakházhoz, de kellemetlen volt. Teltek a hetek, először manuálterápián voltam, ami jó volt segített. A fájdalom elmúlt. Úgy két hétre, aztán visszajött. Visszajött sőt annyira, hogy alig bírtam kivenni egyik edzés után a hajót a vízből. Ekkor életemben először úgy kellett döntenem, hogy lemondjak egy versenyt. Ilyenre korábban még nem volt példa. Aztán, ahogy mentünk bele a szezonba egyre inkább megtanultam élni ezzel. Szerencsére mindössze kétszer volt olyan fájdalom, ami miatt abba kellett hagynom az edzést, vagy vissza kellett csónakáznom. Telt az idő, ment a szezon és a bajnokság előtti időszakban semmi problémám nem volt szerencsére. Pontosabban nem vettem észre. A bajnokság lement és én nem foglalkoztam a dologgal, mert nem fájt. Aztán ősszel ismét előjöttek a panaszok és kellett valamit csinálni. Tudtam, hogy van lyukas fogam, így bejelentkeztem fogorvoshoz és a sportkórházba is.

A fogorvos jó egy-másfél hónapig tartott. Sajnos gyökér kezelni kellet az egyik fogat, emiatt a késlekedés, de meg lett. Párhuzamosan pedig a sportkórházban mindenféle humoros vizsgálatra elmentem. Például: fizikó terápiás doktor, aki egyből két helyre küldött: röntgen és gégészet. Mikor a Doktor Úr megtudta, hogy meg van a két mandulám eldobta minden eszközét és átirányított nyugodt szívvel a gégészeti osztályra. Milyen szép emlékek is fogadtak itt. Utoljára 16 éves koromban tettem itt a köröket, amikor még Jakab Erzsi néni (vagy Jakabos, sajnos már nem emlékszem a nevére és már elment azóta közüllünk) két hétig járatot lézeres arcüreggyulladás kezelésre, miután közölte enyhe flegmasággal és a 70 évesek nyugalmával. „Ki kéne venni a mandulát, javaslom”. Sajnos mivel Erzsi néni nem igazán indokolta, hogy mért ezért akkor nem jutott eszembe kivetetni, vagy egyáltalán milyen az amikor az ember be megy és kiveteti a manduláját? Hisz az az enyém! Most már tudom milyen. Sajnos amikor a doktornő a gégészeten belenyúlt a számba közölte, hogy a góc gyulladás van a torokmandulámban, ami meglepett, mert 3-4 éve nem emlékszem, hogy bármikor is fájt volna a torkom úgy, ahogy sokan mondják, hogy fáj nekik. Aztán kiderült, hogy a góc gyulladás lényege, hogy nem tudom, hogy ott van. A góc lehet a fogban, a mandulákban, a belső nemi szervekben és mindenfelé húzódhatnak, szövődhetnek – pl. prosztata, amint azt közölték velem. Levettek egy mintát, amit egy héttel később negatívra értékeltek, vagyis nem volt benne bacilus, de ha már van genny, akkor az nem jó. A doktornő már egyértelműen azzal bocsátott utamra, hogy el kell távolítani azokat a mandulákat, legalább is ő erősen javasolja. A derékorvos ráerősített, sőt hozzá tette: inkább most, mint 10 év múlva.
Így hát nem volt mit tenni. Egy héttel később, még elmentem egy 2. mandula vizsgálatra, amit már Velkei doktor úr végzett el, aki később meg is műtött. Nagyon kedves és jó hangulatú volt a vizsgálat. Természetesen ő is felsorolta, hogy milyen jót fogok magammal tenni (itt elhangzott kb. az összes belső szerv, ami tönkre mehet egy ember élete alatt), ha kivesszük azokat a rossz mandulákat.

Fast forward à Február 4. megérkeztem a László kórházba a műtétre.

Szépen telt az idő, kardiológia és mindenféle helyen voltam, hogy megműtsenek. Mikor betoltak a műtőbe életemben először az egy érdekes élmény volt. Nem tudtam, hogy mi fog történni, aztán egyszer csak keltettek és toltak ki műtőből. Édesapám kint volt és várt. Jól esett, mert nem számítottam rá. Beszéltünk pár kába mondatot és elaludtam miután kortyoltam néhány igen nehezet. Na ez fájt. Amint azt egy barátom leírta, mintha belülről tűvel szúrnák a torkomat. Olyan volt. Tényleg. Zsömlét majszoltam és kalácsot, minden egyes nyelés egyre könnyebb volt és így el is telt a nap. Másnap a fájdalomcsillapító hatására elég jól voltam. Harmad nap haza engedtek és azóta itthon is vagyok. Fekszem és várom, hogy végre kezdhessek edzeni, evezni.

Sajnos ez még várat magára. Egyrészt 10 napig van a kötelező pihenő, aztán csak óvatosan lehet elkezdeni. Alacsony pulzuson és alacsony vérnyomással. Semmi kemény cucc, mert akkor felszakadhat a seb és elvérezhetek… A Wikipediát böngészve sok érdekesség van a mandulákkal kapcsolatban, sőt a mandulaműtéttel (Tonsillectomy) még több. Majdnem 3000 éve végzik az emberiség történetében, napjaink egyik rutinműtétje, de mégis 15000-ből egy beteg meghal benne, legtöbben a műtét követő napon tudnak elvérezni. Szóval csak óvatosan és ha ki kell venni akkor minél előbb, mert az első hét tényleg 0-24 cataflan volt.

Most már jól vagyok és bízok benne, hogy ennek köszönhetően a nyugalmi pulzusom is javulni fog, mert az a gyulladás miatt is magasabb lehet normál értéknél. Egyébként a derekam már nem fáj.